2025-09-07

Évközi 23. vasárnap

OLVASMÁNY a Bölcsesség könyvéből
Melyik ember képes fölismerni Isten akaratát, és ki tudja elgondolni, mit kíván az Úr? Hisz a halandók gondolatai bizonytalanok, és terveink ingatagok. Mert a romlandó test gátolja a lelket, és a földi sátor ránehezedik a sokat tűnődő elmére.
Csak nagy nehezen derítjük ki, ami a földön van, és üggyel-bajjal értjük meg, ami kézenfekvő. Hát akkor az égi dolgokat ki tudná kifürkészni? Ki ismerte föl valaha is akaratodat, ha te nem adtál neki bölcsességet, és nem küldted el neki a magasból szent lelkedet? Csak így lettek simává a földön lakók útjai, s így tanulták meg az emberek, ami kedves a szemedben. Csak a bölcsesség által menekültek meg.
Ez az Isten igéje.

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a Filemonhoz írt leveléből
Szeretett Testvéreim!
Én, az öreg Pál most Krisztus Jézusért fogságot szenvedek. Fiamért, Onezimuszért könyörgök, akinek bilincseimben én adtam életet.
Úgy küldöm vissza hozzád, mint saját szívemet. Szerettem volna magam mellett tartani, hogy helyetted szolgáljon nekem fogságomban, amelyet az evangéliumért viselek.
Beleegyezésed nélkül azonban mégsem teszem, hogy jótéteményed ne kényszerből fakadjon, hanem önként vállald. Talán éppen azért hagyott ott egy időre, hogy egyszer s mindenkorra visszakapjad, de már nem mint szolgát, hanem többet: mint szeretett testvért. Mert nekem teljesen az, de neked még inkább: test szerint is, az Úrban is.
Ha tehát együtt érzel velem, fogadd őt úgy, mint engem.
Ez az Isten igéje.

EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK
Pap: Kérjük, testvéreim, mennyei Atyánktól a szeretet Szent Lelkét, hogy általa mindennél jobban szeressük a mi Urunkat, Istenünket!
Lektor: 1. Istenünk, te vagy a szeretet. Tanítsd meg a világot az igaz emberszeretetre, hogy ezáltal mindenki felismerje bennünk Jézus tanítványait!
Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!
2. Istenünk, te úgy szeretted a világot, hogy egyszülött Fiadat adtad érte. Segítsd Egyházadat, hogy minden néppel megszerettesse a mi Urunkat, Jézus Krisztust!
Hívek: Kérünk téged . . .
3. Istenünk, apostolod hirdeti, hogy a szeretet építő erő (1Kor 8,1). Add, hogy irántad való szeretetből, embertársaink javára részt vegyünk a jövő építésében!
Hívek: Kérünk téged . . .
4. Istenünk, te azt tanítod, hogy a szeretet erősebb a halálnál. Vess véget a halálos gyűlölködésnek, és szüntess meg minden háborút!
Hívek: Kérünk téged . . .
5. Istenünk, te megbocsátod annak bűneit, aki nagyon szeret téged. Add, hogy a szeretetből fakadó bűnbánat mossa tisztára lelkünket!
Hívek: Kérünk téged . . .
6. Istenünk, te kinyilatkoztattad, hogy a szeretet örökké megmarad. Add, hogy akik együtt részesülünk a szeretet szentségében, viszontlássuk egymást a boldog örökkévalóságban!
Hívek: Kérünk téged . . .
Pap: Mindenható Istenünk! Te vagy a szívek Ura és alakítója. Add kegyelmedet, hogy téged mindenekfölött szeressünk, és embertársainkban is mindig neked szolgáljunk Krisztus, a mi Urunk által.
Hívek: Ámen.

Letöltés>>>

 

 

2025-09-14
A Szent Kereszt felmagasztalása – Ü

OLVASMÁNY a Számok könyvéből
Az Egyiptomból való kivonulás idején a választott nép elhagyta a Hór hegyét, és Edom földjét megkerülve a Vörös-tenger felé haladt.
A nép azonban belefáradt a vándorlásba, és zúgolódni kezdett Isten és Mózes ellen:
„Miért hoztál ki minket Egyiptomból, azért, hogy meghaljunk itt a pusztában? Nincsen kenyér, nincsen ivóvíz, és unjuk már e semmit érő manna-étket is!”
Az Úr ekkor mérges kígyókat küldött a népre, s ezek megmarták őket, úgyhogy Izrael fiai közül sokan meghaltak.
Erre Mózes elé járultak, és így kérlelték őt: „Vétkeztünk, lázadoztunk Isten ellen és teellened. Imádkozzál, hogy a kígyókat vegye el tőlünk az Úr!”
Mózes tehát közbenjárt a népért, és az Úr így válaszolt: „Csináltass egy rézkígyót, és tűzd ki jelül egy fára. Akit marás ért és rátekint, az életben marad.”
Csináltatott is Mózes egy rézkígyót, és kitűzte jelül egy fára. Akit megmartak a kígyók, de föltekintett a rézkígyóra, az életben maradt.
Ez az Isten igéje.

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a filippiekhez írt leveléből
Testvéreim!
Krisztus Jézus, mint Isten, az Istennel való egyenlőséget nem tartotta olyan dolognak, amelyhez feltétlenül ragaszkodnia kell, hanem szolgai alakot öltött, kiüresítette önmagát, és hasonló lett az emberekhez. Megalázta önmagát, és engedelmes lett a halálig, mégpedig a kereszthalálig.
Ezért Isten felmagasztalta őt, és olyan nevet adott neki, amely fölötte van minden névnek, hogy Jézus nevére hajoljon meg minden térd a mennyben, a földön, és az alvilágban, és minden nyelv hirdesse az Atyaisten dicsőségére, hogy Jézus Krisztus az Úr.
Ez az Isten igéje.

EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK
16. A SZENT KERESZTRŐL
(Szeptember 14.)
Pap: Imádkozzunk, testvéreim, hogy Üdvözítőnknek értünk vállalt kereszthalála szolgáljon mindnyájunk üdvösségére!
Lektor: 1. Hogy hívő néped megtisztuljon a bűn minden szennyfoltjától szent véred által!
Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!
2. Hogy Egyházad pásztorai szent véred által megerősödve példát mutassanak a kereszt türelmes hordozására!
3. Hogy az államok vezetői áldozatra kész lelkülettel munkálják népük boldogulását!
4. Hogy a szenvedők és a betegek szent véred erejéből vigasztalást merítsenek!
5. Hogy a kereszten kiontott szent véred szabadulást adjon a szenvedő és tisztuló lelkeknek!
Pap: Kérünk, Urunk, tekints családodra, amelyért a te szent Fiad, Jézus Krisztus vonakodás nélkül a gonoszok kezére adta magát, és vállalta a kereszthalál gyötrelmét. Aki él és uralkodik mindörökkön örökké.
Hívek: Ámen.

Letöltés>>>

 

2025-09-21

Évközi 25. vasárnap

OLVASMÁNY Ámosz próféta könyvéből
Halljátok, ti, akik eltiporjátok a szegényt, és szorongatjátok az országban a szűkölködőket! Azt mondjátok: „Mikor múlik el az újhold, hogy eladhassuk a búzánkat? A szombat, hogy árulhassuk gabonánkat? Csökkentjük a mértéket, növeljük a sékelt, meghamisítjuk a mérleget, hogy megvehessük pénzért a szegényt, egy pár saruért a szűkölködőt, és eladhassuk a gabona ocsúját.” Ezért megesküdött az Úr arra, aki Jákob büszkesége: „Sose felejtem el egyetlen tettüket sem!”
Ez az Isten igéje.

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a Timóteushoz írt első leveléből
Szeretett Fiam!
Mindenekelőtt arra kérlek, végezzetek imát, könyörgést, esedezést és hálaadást minden emberért, a királyokért és az összes elöljárókért, hogy békés, nyugodt életet élhessünk, szentségben és tisztességben. Ez jó és kedves üdvözítő Istenünk szemében, aki azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és eljusson az igazság ismeretére.
Hiszen egy az Isten, s egy a közvetítő Isten és ember között: az ember Krisztus Jézus, aki váltságul adta magát mindenkiért, és tanúságot tett a meghatározott időben. Ezért kaptam a küldetést, hogy hírnök és apostol legyek – igazat mondok, nem hazudom –, a pogányok tanítója hitre és igazságra. Azt kívánom tehát, hogy a férfiak mindenütt tiszta lélekkel emeljék imára kezüket, ne haragos és viszálykodó érzülettel.
Ez az Isten igéje.

EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK
Pap: Kérjük, testvéreim, Urunkat, a mindenható Istent, hogy okos és hűséges szolgáinak bizonyuljunk!
Lektor: 1. Segítsd Egyházadat, hogy a rábízott szent titkoknak hűséges kezelője legyen!
Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!
2. Világosítsd meg a népek vezetőit, hogy a közhatalmat igazságosan és szeretettel gyakorolják!
Hívek: Kérünk téged . . .
3. Segíts mindnyájunkat, hogy földi javainkból sok jót tehessünk embertársainkkal!
Hívek: Kérünk téged . . .
4. Add, hogy a fiatalok a jó ügy szolgálatába állítsák testük erejét és lelkük tehetségét!
Hívek: Kérünk téged . . .
5. Egyházközségünk elhunyt híveit fogadd be örök hajlékodba!
Hívek: Kérünk téged . . .
Pap: Urunk, Istenünk! Te szolgálatodba fogadtál minket, és nagy értéket bíztál ránk. Add, hogy egész szívvel szolgáljunk neked, és a ránk bízott javakat a te szent terveid szerint használjuk! Krisztus, a mi Urunk által.
Hívek: Ámen.

Letöltés>>>

 

 

2025-09-28

Évközi 26. vasárnap

OLVASMÁNY Ámosz próféta könyvéből
Jaj a gondtalanul élőknek Sionban, és Szamária hegyén az elbizakodottaknak! Elefántcsont ágyban alusznak, fekvőhelyeiken henyélnek, lakmároznak a nyáj bárányaiból és a csorda ökreiből. Hárfaszó mellett nótáznak, mint Dávid, hangszert csinálnak maguknak; korsóból isszák a bort, finom olajjal kenik magukat: József végzete miatt bizony nem bánkódnak. Ezért, lám, most a száműzöttek élén mennek a fogságba, és véget ér a henyélők tobzódása.
Ez az Isten igéje.

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak Timóteushoz írt első leveléből
Szeretett Fiam!
Te, Isten embere, menekülj a bajkeverőktől! Törekedjél inkább igazságos lelkületre, életszentségre, hitre, szeretetre, türelemre és szelídségre. Vívd meg a hit jó harcát, szerezd meg az örök életet, hiszen erre kaptál hivatást, és erre tetted le számos tanú előtt az igaz hitvallást.
Felszólítalak az Isten nevében, aki mindeneket éltet, és Krisztus Jézus nevében, aki Poncius Pilátus előtt tanúságot tett az igazság mellett, hogy teljesítsd megbízatásodat bűntelenül és feddhetetlenül Urunk, Jézus Krisztus eljöveteléig. Ezt a kellő időben megmutatja majd a boldog és egyedül Uralkodó, a Királyok Királya és Urak Ura, aki egyedül halhatatlan, aki megközelíthetetlen fényességben lakik, akit senki nem látott, és nem is láthat: övé a dicsőség és az örök hatalom! Ámen.
Ez az Isten igéje.
Ezek az evangélium igéi.

EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK
Pap: Testvéreim! Jóságos és kegyes a mi Urunk, Istenünk. Hívjuk segítségül, és kérjük bizalommal!
Lektor: 1. Hogy a jólét és öröm napjaiban se feledkezzünk el ínséget szenvedő embertársainkról!
Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!
2. Hogy az Anyaszentegyház hirdesse és jó példával mutassa, hogyan kell törődnünk a szegényekkel és a betegekkel!
Hívek: Kérünk téged . . .
3. Hogy az emberiség közös összefogása mentse meg az éhínségek és a járványok, a háborúk és a természeti csapások szenvedő áldozatait!
Hívek: Kérünk téged . . .
4. Hogy isteni figyelmeztetésnek vegyük, ha valaki bűneink és mulasztásaink miatt korhol minket!
Hívek: Kérünk téged . . .
5. Hogy üdvös félelmet érezzünk az örök kárhozattól, és visszarettenjünk a bűntől!
Hívek: Kérünk téged . . .
6. Hogy a megholt hívekért ne feledkezzünk el naponta imádkozni!
Hívek: Kérünk téged . . .
Pap: Urunk, Istenünk! Add kegyelmedet, hogy szenvedő embertársainktól szívtelenül el ne zárkózzunk, és így örök boldogságukat ne kockáztassuk! Krisztus, a mi Urunk által.
Hívek: Ámen.

Letöltés>>>