2025-11-01

Mindenszentek – FÜ

OLVASMÁNY a Jelenések könyvéből
Én, János láttam, hogy napkelet felől egy másik angyal száll fel. Nála volt az élő Isten pecsétje. Hangos szóval így kiáltott a négy angyalnak, akiknek hatalmuk volt arra, hogy ártsanak a földnek és a tengernek: „Ne ártsatok se a földnek, se a tengernek, se a fáknak, míg meg nem jelöljük homlokukon Istenünk szolgáit!”
Ekkor hallottam a megjelöltek számát: száznegyvennégyezren voltak Izrael fiainak minden törzséből.
Ezután akkora sereget láttam, hogy meg sem lehetett számlálni. Minden nemzetből és törzsből, népből és nyelvből álltak ott a trón és a Bárány előtt. Fehér ruhában voltak, a kezükben pálmaággal. Hangos szóval kiáltották: „Üdv Istenünknek, aki a trónon ül, és a Báránynak!” Az angyalok mind a trón, a vének és a négy élőlény körül álltak. Arcra borultak a trón előtt, és imádták az Istent: „Ámen. Áldás, dicsőség, bölcsesség, hála, tisztelet, hatalom és erő a mi Istenünknek örökkön-örökké! Ámen.”
Ekkor a vének közül az egyik megszólított, és megkérdezte tőlem. „Kik ezek a fehér ruhások és honnan jöttek?” Ezt feleltem: „Te tudod, uram!” Erre ő azt mondta: „Ezek a nagy szorongattatásból jöttek. Ruhájukat fehérre mosták a Bárány vérében.”
Ez az Isten igéje.

SZENTLECKE Szent János apostol első leveléből
Szeretteim!
Nézzétek, mekkora szeretettel van irántunk az Atya: Isten gyermekeinek hívnak minket, és azok is vagyunk. A világ azért nem ismer minket, mert őt sem ismeri. Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, de hogy mik leszünk, az még nem nyilvánvaló. Azt tudjuk, hogy ha ő megjelenik, hasonlók leszünk hozzá, mert látni fogjuk őt úgy, amint van. És mindenki, aki benne reménykedik, szentté lesz, ahogyan szent ő maga is.
Ez az Isten igéje.

EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK
20. MINDENSZENTEK ÜNNEPÉRE
(november 1.)
Pap: Imádkozzunk, testvéreim, a mai szép ünnepen mennyei Atyánkhoz, és kérjük Isten minden szentjét is, hogy közbenjárásukkal támogassák könyörgésünket!
Lektor: 1. Add, Urunk, hogy néped – szentjeid példájára – minden erejével építse a te országodat!
Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!
2. Add, Urunk, hogy a népek vezetői kitartóan fáradozzanak a rájuk bízottak földi boldogulásáért és békéjéért!
3. Add, Urunk, hogy a szentek hősies példája lelkesítse híveidet, és irányítsa őket az életszentség útjára!
4. Add, Urunk, hogy a szentek közbenjárása segítse szenvedő, beteg és gondokkal küzdő embertársainkat!
5. S végül engedd, hogy meghalt testvéreinkkel együtt mi is részesüljünk a szentek dicsőségében!
Pap: Urunk, Istenünk! Te mindannyiunkat meghívtál szentjeid közé. Add kegyelmedet, hogy az ő útjukat járjuk a földön, és társaságukban elnyerjük a boldog örökkévalóságot. Krisztus, a mi Urunk által.
Hívek: Ámen.

Letöltés>>>

 

11-02

Halottak napja

OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből
Sion hegyén a Seregek Ura bőséges lakomát rendez minden nemzetnek.
Szent hegyén leveszi róluk a gyászleplet, amely minden népet betakart, és a fátyolt, amely minden nemzetet elborított. Örökre megsemmisíti a halált. Istenünk, az Úr letörli a könnyet minden arcról, lemossa népéről a gyalázatot, lemossa az egész földön. Ő, az Úr mondta ezt.
Azon a napon majd így beszélnek: Íme, a mi Istenünk! Benne reméltünk, hogy ő megszabadít minket. Ő az Úr, s mi benne bíztunk. Örüljünk és ujjongjunk szabadításának!
Ez az Isten igéje.

vagy
7.
OLVASMÁNY a Makkabeusok második könyvéből
A harcok befejeztével Makkabeus Júdás, a választott nép bátor vezére, gyűjtést rendezett, és tizenkétezer ezüst drachmát küldött Jeruzsálembe, hogy engesztelő áldozatot mutassanak be a megholtakért. Jól és hívő lélekkel gondolkodott a feltámadásról. Ha ugyanis nem hitte volna, hogy azok, akik elestek a harcban, egykor feltámadnak, fölöslegesnek és hiábavalónak tartotta volna, hogy a halottakért imádkozzék. Ő azonban fontolóra vette, milyen nagy jutalom vár azokra, akik vallásos lelkülettel pihentek el a halálban.
Szent és üdvös dolog tehát imádkozni a halottakért, hogy feloldozást nyerjenek bűneiktől.
Ez az Isten igéje.

vagy
6.
SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a rómaiakhoz írt leveléből
Testvéreim!
Egyikünk sem él csak önmagának, és egyikünk sem hal meg csak önmagának. Amíg élünk, Istennek élünk, és ha meghalunk, Istennek halunk meg. Tehát akár élünk, akár meghalunk, mindig az Úréi vagyunk. Krisztus ugyanis azért halt meg és azért támadt fel, hogy mind a holtaknak, mind az élőknek Ura legyen.
Mindnyájan Isten ítélőszéke elé jutunk. A Szentírásban ugyanis ezt olvassuk: „Amint igaz, hogy élek – mondja az Úr –, előttem meghajlik minden térd, és minden nyelv magasztalja az Istent!”
Tehát mindegyikünk számot ad magáról Istennek.
Ez az Isten igéje.

vagy
12.
SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a tesszaloniki hívekhez írt első leveléből
Testvéreim!
Az elhunytak sorsáról nem akarunk tájékozatlanságban hagyni benneteket, hogy ne szomorkodjatok, mint a többiek, akiknek nincs reményük.
Ha Jézus – mint ahogy hisszük – meghalt, és feltámadt, akkor Isten vele együtt feltámasztja azokat is, akik Jézusban hunytak el.
Az Úr tanítása alapján ugyanis ezt mondjuk nektek: Mi, élők, akik az Úr eljöveteléig megmaradunk, nem előzzük meg az elhunytakat. A parancsszóra, a főangyal kiáltására, Isten harsonájának szavára az Úr maga száll le a mennyből. Először a Krisztusban elhunytak támadnak fel, azután mi élők, akik életben maradunk, velük együtt elragadtatunk a magasba, hogy találkozzunk Krisztussal, és örökké az Úrral legyünk.
Vigasztaljátok egymást ezzel a tanítással!
Ez az Isten igéje.

EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK
Pap: Testvéreim!
Isten a mi teremtőnk, és ő lesz a halálunk után irgalmas bíránk. Az ő irgalmából találkozhatunk majd azokkal, akikért most könyörgünk hozzá!
Lektor: 1. Könyörülj Urunk minden rokonunkon és ismerősünkön, akik már megelőztek bennünket a halálban, ajándékozd meg őket az örök élettel.
Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!
2. Irgalmadba ajánljuk mindazok lelkét, akiket embertársaik elfeledtek, találjanak nálad kegyelemre!
3. Segíts úgy élnünk, hogy keresztény földi életünkkel kiérdemeljük égi országodat, és ott boldog találkozásunk legyen szeretteinkkel.
4. Fakassz bizalmat és reményt azok lelkében, akik félnek a haláltól, és ébressz bennük vágyat az örök haza után.
Pap: Jóságos Istenünk! Adj örök nyugodalmat elhunyt testvéreinknek. Nézz ránk, és hallgasd meg értük mondott könyörgésünket, a Te Fiad, Jézus Krisztus által.
Hívek: Ámen.

vagy:
Pap: Imádkozzunk, testvéreim a mi Urunkhoz, Jézus Krisztushoz elhunyt szeretteinkért, a hit jelével elköltözött keresztény testvéreinkért, és mindazokért, akiknek hitét egyedül csak Isten ismerte!
Lektor: 1. Vedd föl, Urunk, elhunyt szüleinket, rokonainkat és barátainkat az égiek közösségébe!
Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!
2 Fizess meg örök javakkal elhunyt lelkipásztorainknak, tanítóinknak és jótevőinknek!
Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!
3. Adj örök békességet az igazságtalanság és háborúk áldozatainak!
Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!
4. Találjunk benned, Urunk, irgalmas bíránkra, ha magadhoz szólítasz bennünket a földi életből!
Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!
5. Erősítsd meg lelkünkben a boldog feltámadás reménységét!
Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!
Pap: Urunk, Jézus Krisztus, örök dicsőség királya! Szabadíts ki minden elhunyt hívőt a tisztulás állapotából! A mennyei seregek vezére, Szent Mihály vezesse őket a világosság országába! Fogadd el könyörgésünket és engesztelő áldozatunkat azokért, akikről ma emlékezünk! Részesítsd őket abban a dicsőséges életben, amelyet egykor választottaidnak ígértél! Aki élsz és uralkodol, mindörökkön örökké.
Hívek: Ámen.

Letöltés>>>

 

11-09

A lateráni bazilika felszentelése – Ü

Amikor ez az ünnep nem vasárnapra esik, az evangélium előtt csak egy olvasmányt olvasunk, bármelyiket választva az itt következők közül

OLVASMÁNY Ezekiel próféta könyvéből
Száműzetésünk huszonötödik esztendejében az Úr eljött isteni látomásban, és egy angyal odavezetett a jeruzsálemi templom kapuja elé. Láttam, hogy a küszöb alól víz fakadt, a ház keleti oldalán, keletre nézett ugyanis a templom főbejárata. A víz az épülettől jobbra folyt le, az oltártól dél felé. Azután az angyal kivitt az északi kapun, s a külső kapun kívül fekvő útra vezetett, amely keletre visz. És íme, jobbról forrás tört elő!
Kísérőm így szólt: „A keleti vidék felé indul ez a víz, tehát keletre, onnét majd lehömpölyög a sivatag felé; a sivatagtól zúg tovább le a Holt-tengerig. Ez a víz a sós tengervizet is egészségessé teszi. Amerre árad e folyó, minden lény élni fog! Ahová eljut ez a víz, igen sok lesz a hal; amit csak öntöz e folyó, minden virulni fog! A folyó mentén mindkét parton sok gyümölcsfa nő: lombjuk le nem hull, és gyümölcsük nem fogy el. Havonként érik friss gyümölcsük, mert vizük a szentélyből fakad, gyümölcsük étel, lombjuk pedig orvosság lesz.”
Ez az Isten igéje.

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt első leveléből
Testvéreim!
Ti Isten épülete vagytok. Mint bölcs építőmester az Istentől nekem juttatott kegyelemmel megvetettem az alapokat; de más épít rá. Ügyeljen azonban mindenki, hogyan épít rá! A lerakott alapon kívül, amely Jézus Krisztus, mást senki sem rakhat.
Nem tudjátok, hogy ti Isten temploma vagytok, és Isten Lelke lakik bennetek? És aki Isten templomát lerontja, azt Isten elpusztítja. Isten temploma ugyanis szent, és ti vagytok az!
Ez az Isten igéje.

EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK
27. TEMPLOMSZENTELÉSRŐL ÉS TEMPLOMBÚCSÚRA
Pap: Testvéreim! Egy szívvel-lélekkel kérjük mennyei Atyánkat, hogy legyen minden szent hajlék az ő kegyelmeinek forrása, ahonnét áldást merít az ő szent népe!
Lektor: 1. Imádkozunk, Urunk, N. pápáért, püspökeinkért és papjainkért, tartsd meg kegyelmedben egyházmegyénket és egyházközségeinket!
Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!
2. Imádkozunk Hazánkért, egész népünkért és azokért, akik fölöttünk a közhatalmat gyakorolják: Adj nekik, Urunk, jó szándékot és bölcsességet, minket pedig segíts boldogulásunkban!
3. Imádkozunk mindazokért, akik adományaikkal és munkájukkal áldozatot hoznak templomainkért: Nagylelkűségükért jutalmazd meg őket, Urunk, bőkezűen!
(4. Imádkozunk a jelenlévő vendégekért, zarándokokért és egyházközségünk minden tagjáért: Lakjék szívükben szeretet, és vigyék haza otthonukba a békesség, a boldogság, a tisztelettudás és a becsület kincseit!)
5. Imádkozunk a szenvedőkért, az elhagyatottakért, az öregekért, a betegekért és a szomorkodókért: Nyerjenek erőt, oltalmat, gyógyulást és vigasztalást!
6. Imádkozunk elhunyt szeretteinkért is: Legyen osztályrészük az örök boldogság és a dicsőséges feltámadás!
Pap: Urunk, Istenünk! Figyelj irgalmasan családod könyörgésére. Ezen a szent napon egész szívvel újra átadjuk magunkat szolgálatodra. Segíts és oltalmazz, hogy elteljünk áldásod bőségével! Krisztus, a mi Urunk által.
Hívek: Ámen.

Letöltés>>>

 

2025-11-16

Évközi 33. vasárnap – Szegények világnapja

OLVASMÁNY Malakiás próféta könyvéből
Íme, elérkezik az a nap, s izzó lesz, mint a kemence. Minden kevély és minden gonosztevő olyan lesz, mint a szalma: az a nap, amely elérkezik, lángra lobbantja őket – mondja a Seregek Ura –, úgy hogy sem gyökér, sem lombozat nem marad belőlük.
Nektek pedig, akik félitek a nevemet, felragyog az igazság napja, és sugarai üdvösséget árasztanak.
Ez az Isten igéje.

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a tesszaloniki hívekhez írt második leveléből
Testvéreim!
Tudjátok, hogyan kell minket követni. Nem éltünk tétlenül közöttetek. Senki kenyerét ingyen nem ettük, hanem keserves fáradsággal, éjjel nappal megdolgoztunk érte, hogy senkinek ne legyünk terhére.
Nem mintha nem lett volna rá jogunk, hanem mert példát akartunk nektek adni, hogy kövessétek. Már amikor nálatok voltunk, meghagytuk nektek, hogy aki nem akar dolgozni, ne is egyék.
Most mégis azt halljuk, hogy némelyek rendetlenül élnek, nem dolgoznak, hanem haszontalanságra fecsérlik idejüket.
Az ilyeneknek megparancsoljuk, és a lelkükre kötjük Urunkban, Jézus Krisztusban, hogy békében dolgozva a maguk kenyerét egyék.
Ez az Isten igéje.

EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK
Pap: Testvéreim! Az idő és az örökkévalóság Ura nem elítélni, hanem üdvözíteni akar minket. Kérjük kegyelmét, hogy minden megpróbáltatás között is hűségesek maradjunk hozzá!
Lektor: 1. Vésd szívünkbe, Urunk, azt az igazságot, hogy te minden megpróbáltatás közepette változatlanul szeretsz minket!
Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!
2. Erősítsd Egyházadat, hogy minden viszontagság ellenére hűségesen tanúskodjék rólad az emberek előtt!
Hívek: Kérünk téged . . .
3. Segítsd a népeket, hogy a viszályok megszűnjenek, és töretlenül megmaradjon a lelkekben a testvéri összetartozás tudata!
Hívek: Kérünk téged . . .
4. Ne engedd, hogy a rosszat rosszal viszonozzuk, és fordítsd felénk azok szívét, akik nem szeretnek minket!
Hívek: Kérünk téged . . .
5. Add meg híveidnek a mindvégig való állhatatosság kegyelmét!
Hívek: Kérünk téged . . .
Pap: Urunk, Istenünk, őrizd meg népedben az örök élet reményét és az irántad való igaz szeretetet, hogy semmiféle viszontagság el ne szakítson tőle! Krisztus, a mi Urunk által.
Hívek: Ámen.

Letöltés>>>